És a folytatás...
Suli jött, suli ment, Lorie kuksolt. Valamit tuti elhallgat előlem - gondoltam.
Nem voltam biztos benne, hogy akarom-e tudni, de az egyik szünetben oda mentem a báli jelentkezési lapokhoz. Név, név, név.... Lorie! Megvan. Mellette lévő rublika; fiú pár; egy név átsatírozva.
A papír aljára gyorsan odafirkantottam a nevem, és a sajátom mellé Ryan-ét. Valahogy valami ismeretlen szorongás fogott el. Mintha már nem akarnám. Pedig akarom.
Lefutottam a lépcsőn, be a terembe, és gondosan kerültem a tekinteteket. Hálát adtam az istennek, hogy ma egy közös órám se volt Ryan-nal. Ma van péntek. Te jó ég, ma van péntek!
Holnap ...
... igen, már holnap.
A matek- fizika- és biológia óráknak semmi haszna nem volt a mai nap számomra, mert csak ruha tervezési perspektívákkal lett teli a füzetem, és teljesen felesleges, idegességet okozó gondolatokkal az agyam.
Biológia ------ Kémia. Na most az egyszer ha kell, meg is tudtam volna csókolni a kémia tanárunk lábát. Elképesztő. Ha nem mondja, hogy a bált elhalasztják én... nem is tudom mit tettem volna. Hangosan kifújtam a levegőt, és megdöbbenve láttam, hogy csak egyedül rám gyakorolt hatást a bejelentés. Ezek szerint már mindenki tudta? Na neeee... Lorie! Hát ezért viselkedett olyan furcsán!
A későbbiekben úgy döntöttem, hogy nem kötöm az orrára, hogy nem szólt, de azért néhány szúrós pillantást megérdemelt.
Mikor hazaértünk, Meoni nem várt minket a konyhában az ebéddel, ahogy szokta. Hol van már?
Felmentem a szobába, bekapcsoltam a gépet. Bejelentkezés, jelszó, Google, keresés... Meoni Fleeman.
–––––×××–––––
- Te jó ég... - suttogtam. Adatok, életrajz, betöltés...
- A születési adatain kívül semmi - folytattam értetlenül. Az egeremmel a 'Tovább' körül köröztem. Nem voltam biztos benne, hogy akarom-e tudni, hogy még mi minden adata hiányzik. Őrült vagy, ugye tudod? - gondoltam. - Az anyád után kutakodsz, csak azért, mert elment egy pár napra? Várj. Csak szempont kérdése. Végülis, ezen az oldalon mindenkinek minden adata fent van. Még az enyém is. Azt hiszem.
Beírtam az oldal keresőjébe az én nevemet is. Jennifer Fleeman.
De itt már rá kattintottam a 'Tovább' - ra.
Egy pillanat! Ha itt nálam a 'Tovább' után vannak adataim Meoniról, akkor nála is lesz valami más a 'Tovább' - ra kattintva, mint üres kihagyott rublikák - gondoltam.
Visszamentem Meoni lapjára, és rá kattintottam a 'Továbra'. Már majdnem betöltöttem, mikor hallottam Lorie lépteit, és tudtam, hogy egy pillanat múlva kopogás nélkül be fog nyitni.
Villámsebességgel lehajtottam a laptop-ot, és beugrottam az ágyba.
Úgy történt, ahogy sejtettem. Lorie nem kopogott csak benyitott, és miután ő is kényelmesen elhelyezkedett az ágyon, megdobott, egy 'Bocsi'-val. Most kösz.
- Hosszú volt ez a nap. - sóhajtott. - Szerencse, hogy most már hétvége.... - fordult át a másik oldalára. Pár pillanatig hallgatott, már kezdtem azt hinni, hogy elaludt, mikor hirtelen megfordult, és szemrehányóan ijedt képpel nézett rám.
- Te kutakodtál!
- Honnan veszed? - kérdeztem lezseren, mint ha mit sem tudnék az egészről.
- Hallom a lélegzetvételeiden.
Kérdőn felvontam egyik szemöldökömet.
- És nem úgy áll a szék a gép előtt, ahogy tegnap este hagytam.
Egy percig hallgattunk.
- Sajnálom - kezdtem bele-, de Meoni már napok óta nincs itthon, és ez gyanús volt. Kíváncsi lettem.
Láthatóan nem erre számított. Meglepetten nézett rám majd hirtelen felpattant, és oda szaladt a géphez. Valamit írogatott, csak a szóközt és az entert tudtam kivenni a kattogásból. Megfordult, és a képernyőre mutatott. Felültem, és odasétáltam.
- Meoni. Mi van vele? - kérdeztem, mert fogalmam sem volt, hogy mit akar ezzel a képpel mondani.
- Nézzd meg jobban!
Sóhajtottam, és közelebb hajoltam a képernyőhöz.
Szó szerint tátva maradt a szám - és nem jó értelemben
- Barbara Maria Bee... - suttogtam, és már értettem. Lorie már előbb rá jött, hogy valami nem stimmel Meonival, mint én. Felé fordultam. - Barbara Maria Bee?
- Mégis mit szeretnél tudni? - szűkítette össze a szemét.
- Szerinted mit? Ez egy alig két évvel ezelőtti, tépett, homályos, poros fotó Meoniról. De a név alatta nem Meoni! Szerinted mégis mire vagyok kíváncsi?
- Jó, oké, értem. Nekem se világos. Két lehetséges magyarázat van. Egy, Meoninak van egy hasonmása. Kettő, Meoni az utóbbi iksz évben nevet változtatott, és előtte így hívták.
- Az utóbbi iksz évben? Tudod, az az 'iksz' az minimum tizenegy év! Engem már Meoniként fogadott örökbe.
- Ezt meg honnan tudod? - ráncolta a homlokát.
Sóhajtottam.
- Tudod, találtam egy oldalt. Gondolom te is ismered. Mindenki, a világon minden ember számon van ott tartva. Minden adat meg van róluk. És Meonién tudod mi van? Semmi! Az ég világon semmi!
- Semmi?
- A születési adatain kívül.
- Jó, de azt mi is tudjuk.
- De nem ezt. - vigyorodtam el, de még belül mindig komoly voltam. - Lorie, Meoni 24 éves múlt. - mondtam ki lassan, gyászosan ezeket az egyszerű, de mégis sokat jelentő szavakat.
- De hisz az lehetetlen... - ült le lassan Lorie a székre. - Akkor... Kilenc évesen... kellett hogy szüljön... engem...
Óvatosan lehajoltam hozzá.
- Hé, semmi baj. - simogattam meg a kezét. Támadt egy ötletem.
Felálltam, és beírtam Lorie nevét a gépbe. Lorie Fleeman.
- Mit csinálsz? - mondta a könnyeivel küszködve. Tudta, az lehetetlen, hogy Meoni őt kilenc évesen szülje. Ami csak egyet jelentett. De azt semelyikőnk nem mondta ki hangosan.
- Meg nézek valamit. - válaszoltam.
- Mi-it?
- Mindjárt meglátod... - rákattintottam a linkre, már töltött, de hirtelen Lorie lecsukta. - Hé! - kiáltottam rá.
- Nem lehet. - suttogta elhaló hangon. A szemei már könnyben álltak. - Nem akarom tudni...
- Rendben... - öleltem át, de ő elhúzódott.
- Nem akarom felfújni a dolgot. - rázta meg a fejét. - Éhen halok. Rendeljünk egy pizzát.
Bólintottam.
- Majd én elintézem. Te csak menj, és mosd meg az arcod.
Lorie elindult a fürdőszoba felé, én meg lementem a konyhába. Kikerestem Meoni kis telefonszámos-füzetéből a
- Jó estét. - sóhajtottam.
- Mit adhatok?
