Amit kiléptünk a teremből, ahol az első óránk volt, Ryan már loholt is utánunk.
- Szevasz tavasz! - köszönt ránk. Jaj, istenem, már első óta így köszön. De unom!
- Szia Ryan. - mondtuk egyszerre Lori-val.
- Milyen volt a hétvégétek?
- Ne is kezd Ryan! Mond, mit szeretnél? - forgattam meg a szememet. Csak akkor szokott kedves, illetve, nagyon ritkán ''udvarias'' lenni, ha akar valamit. - Szeretlek Ryan, de ezt nélkülözhetnéd.
- Most mit tettem? - óriási bociszemekkel meredt rám, és úgy pislogott, mint aki.... na jó, nem is folytatom.
- Ne tettesd a bambát. - sóhajtott Lorie. Na, legalább ő is kapcsolt!
- Most komolyan - mosolyodott el Ryan, és közénk furakodott - , nem lehetek csak úgy, semmi hátsó szándék nélkül kedves veletek? - a vállunkra rakta a két kezét.
- Ryan. - néztem rá - Mindketten tudjuk, hogy ez teljességgel képtelenség.
- Eressz el. - nyavalygott Lorie, és közben próbált kiszabadulni Ryan öleléséből.
- Naaaa...... - hízelgett Ryan. Már olyan rég ismertem, és annyira közel került hozzám az utóbbi időkben, (főleg amin keresztül mentünk.... mindketten egyaránt) hogy most az egyszer engedtem neki.
- Rendben. - sóhajtottam - Hiszek neked.
- Tényleg? - kérdezte.
Csúnyán néztem rá.
- Élvezd ki a percet, mert akármelyik pillanatban visszavonhatom.
Most Lorie-hoz fordult.
- Szó sem lehet róla! - fordította el a fejét Lorie. - Neked mindig van valami hátsó szándékod. Amint kimondanám, hogy ''oké, én is hiszek neked'', máris kihasználnád a pillanatot.
- Kimondtad! - kiáltotta Ryan.
- Nem is! - csapta vissza Ryan felé a fejét Lorie.
- De igen!
- Nem!
- Akkor is! - kontrázott tovább Ryan.
Istenem, szétmegy a fejem! Hagyják már abba! - gondoltam.
- Nem!
- De!
- Nem!
- De!
- De nem!
- De de!
- Ne....
- Oké, elég lesz! - vágtam közbe. - Már nem vagyunk elsősök, az isten szerelmére! - bújtam ki Ryan szorításából.
- Bocsesz. - mondta mostmár normális hangerővel Ryan.
Egy hosszú percig némán álltunk a folyosón.
- Menjünk mert ránk fognak csöngetni. - mondtam végül.
Elmentünk a teremig, közbe senki sem szólalt meg. Mielőtt beléptem volna a szobába, Ryan visszarántott. A csuklómat szorította. Áúúú! Tudja, hogy ott fáj a legjobban......
- És most jön a hátsó szándék! - mondta vigyorogva.
- Hogy tudtam! - szűkítette össze a szemét Lorie.
- Kedvesnek kell lennem - kezdte Ryan. Vett egy nagy levegőt, mielőtt folytatta volna - , mert.... szóval...... - ajjaj! Ez eleve rosszul kezdődik! Most jön az, hogy szerelmet vall nekünk? - Tudjátok, van az a... a...... bál, és...
- A bál? - vágtunk közbe egyszerre Lorie-val. Mi van? Bál? Az még rosszabb, mintha szerelmet vallana nekünk!
- Bocsi, de.... szóval tudjátok milyen tud néha Kelli lenni.... és....
- ..... azt mondta, hogy hívj el te is valakit. - fejezte be a mondatot Lorie.
- És a szabályok meg szabályok. - vont vállat Ryan.
Hát persze! Hogy ez nem jutott eddig eszembe! - gondoltam. - Istenem!
Még két hete láttam a bál plakátját az ebédlő előtt, és kiszúrtam rajta a kritériumokat. Mivel ez a bál a ''Régi idők éjszakája'' nevet kapta - nem véletlenül - a régi idők kritériumának kell megfelelni. Vagy legalább is, ahogy a tanárok elképzelték, hogy milyenek voltak régen egy bál előkészületei.
Vagyis, az utolsó két szabály, mielőtt elhívunk egy lányt a bálba:
- Legyünk vele kedvesek, udvariasak.
- Bókoljunk, és majd aztán kérdezzük meg, hogy ''Hölgyem, megtisztelne azzal, hogy a párom lesz a ma esti bálon?''
Várjunk csak! Nem is így kérdezte!
- Elszúrtad Ryan! Ennyi vagy! - vigyorogtam.
Kérdőn vonta föl az egyik szemöldökét.
- Mégis micsodát?
- A felkérést.
- Azt mondtam, hogy ''a szabály az szabály''. Nem azt, hogy pontosan be is tartom őket.
- Várjunk, mit is szúrt el rajta? - pislogott értétlenül Lorie.
- Ahh. - sóhajtottam. - Nem úgy kért meg minket, és nem akkor, ahogy leírták.
- Ja, vagy úgy. Miért, hogy kellett volna? - kérdezte Lorie.
- Nem így. - válaszoltam.
- De hogy?
- Illedelmesen. És azon a napon, mikor a bál estéje van. - hirtelen megállt bennem az ütő. - Ryan! - fordultam oda hozzá teljes sebességre kapcsolva. - Ma van a bál?
Nem válaszolt. Most tényleg ma van, vagy csak azért húzza az időt, hogy szívasson?
- Megnyugtatlak. - monda Ryan, és elmosolyodott. - Nem ma van. Holnap lesz.
Hirtelen összenéztünk Lorie-val, majd újra Ryan-t figyeltük.
- És melyikőnket hívtad el most? - kérdezte Lorie.
- Mindkettőtöket. - vigyorgott Ryan. - Úgyhogy teljes egy napotok van rá, hogy eldöntsétek, hogy eldöntsétek, kit ér majd a megtiszteltetés, hogy e káprázatos személyem párja legyen a bálon.
- Ne szórakozz Ryan - mondtam -, nem fogunk versengeni, főleg nem érted. Válasz valakit, aztán ''szevasz tavasz''.
- Hmmm..... - gondolkodott, vagy legalábbis úgy tett, mert nagyon úgy látszott, hogy túldramatizálja az egészet. - Rendben. Jenny-t viszem.
- Mi? Vagyis nem! - tiltakoztam. - Visszavonom! Tudod mit? Ne válassz! Majd mi eldöntjük. - egyre jobban belezavarodtam a dolgokba - Igen..... magunk..... közt. Aha. - atya úr isten. Az agyam egy része lefagyott a másik tiltakozott, a harmadik pedig azt kiabálta: Miért engem választott?
- Viszlát holnap. - aztán csettintett a nyelvével Ryan, megfordult, és elindult a másik irányba a folyosón. Mikor már távolabb járt, visszakiáltott - Várom a döntéseteket, lányok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése